MEGJELENÉSI IDŐPONT  2018.április
KIADÓ Szülőföld Könyvkiadó
MŰFAJ történelem
SZERZŐ Jagadics Péter
FORDÍTÓ  
CÍM 1968
ALCÍM Egy elfelejtett hadjárat
ISBN ISBN 978-615-5847-10-3
FOGYASZTÓI ÁR  (ÁFA-s) 3.990,-
SOROZAT  
NYELV magyar
KÖTÉS keménytábla
FORMÁTUM (mm)
(szélesség x magasság )
165x235
ILLUSZTRÁCIÓ képes
TERJEDELEM  312 oldal

Fülszöveg:

A Magyar Néphadsereg zalaegerszegi 8. gépkocsizó lövészhadosztálya teljes hadilétszámra feltöltve – a katonai elhárítással megerősítve – 1968. július 27-én végigvonulva az országon elindult, hogy menetből részt vegyen Csehszlovákia megszállásában. Természetesen nem egyedül. A Szovjetunió parancsára a lengyelek, a bolgárok, a keletnémetek társaságában az volt a feladatuk, hogy gátat szabjanak a Prágai Tavasz néven ismert demokratikus törekvéseknek, és leverjék az ellenforradalmat. A baj csak az volt, hogy Csehszlovákiában nem volt ellenforradalom. A helyzet bizonytalanságát jelzi, hogy a katonai gőzhengert útközben meg kellett állítani, azt csak 1968. augusztus 20-án éjjel lehetett újraindítani. Pár nap múlva aztán kiderült, hogy teljesen értelmetlenül. A kötet a hadjáratban részt vevő katonákról szól, akik a kapott parancsot maradéktalanul végrehajtották.

Médiamegjelenés:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/egy-elfelejtett-hadjarat-tortenete-1968-bol-2347929/

https://honvedelem.hu/cikk/110462_egy_elfelejtett_hadjarat_tortenete

http://www.hirlevelplusz.hu/jagadics-peter-konyvenek-bemutatoja-2018-09-06/

http://szombathelypont.hu/programok/eloadaskiallitas/jagadics-peter-1968-egy-elfelejtett-hadjarat.13800/

http://szombathelyi7.hu/hirportal/kultura/10616-jagadics-peter-1968-egy-elfelejtett-hadjarat

https://www.vaol.hu/kultura/helyi-kultura/bemutattak-jagadics-peter-konyvet-szombathelyen-2509793/

http://m.szombathely.hu/onkormanyzat/onkormanyzati-hirek/varoshaza/1968-egy-elfelejtett-hadjarat-tortenete-konyvbemutato.13915/

https://www.lokal.hu/2018-09-egy-elfelejtett-hadjarat-tortenete/

http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/15845/1968_egy_elfelejtett_hadjarat-konyvbemutato_az_orvidekhazban/

 

Képgaléria: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szülőföld Könyvkiadó © 2020     Minden jog fenntartva!

HONLAPKÉSZÍTÉS: R-BIS