Megjelent a vasi alkotóművészeket bemutató sorozat legújabb kötete.
Megjelent a vasi alkotóművészeket bemutató sorozat legújabb kötete. Az öreg akác című életmű-album Csonka Ernő festőművész munkásságát, pályafutását mutatja be. A Szülőföld Kiadó gondozásában megjelent könyv – mások mellett – Torjay Valter művészettörténész-szerkesztő és Koltay János grafikus munkája. Az öreg akác című gazdagon illusztrált kiadványt a képtárban mutatták be pénteken. Mások mellett a Savaria Múzeum igazgatója, Csapláros Andrea, és Székely János megyéspüspök méltatta a kötetet. Torjay Valter szerint a realista művész, Csonka Ernő elsősorban tájképfestészetéről, szakrális munkáiról híres. – “Én messze-messze a tájlíráját emelném ki, én úgy gondolom, hogy a vasi tájnak az egyik nagy tolmácsolója, és különösen az akvarell technikája, ami egy rettenetesen nehéz technika, és ezt gyakrolatilag önképzéssel valósította meg, sajátította el.”
Csonka Ernő a Premontrei Gimnáziumba járt, és az ottani rajzórák jelentették művészetének egyetlen alapját. Vallásos családban nevelkedett, teológiát is tanult, egy ideig papnak készült. A tájat nem műteremben, hanem a természetben festette Az öreg akác című képe is így készült.
Az utolsó 22 évet felesége mellett töltötte a művész, aki három éve hunyt el. Özvegye szeretettel és tisztelettel emlékszik az alkotóra: “Intelligens, tanult, jóakaratú, csupa jóakarat volt mindenkivel szemben, igazából nagyon sok mindent tudnék még mondani róla, de igazából ő ahogy volt, úgy volt kerek.”
Az alkotó szakrális művészete is jelentős. Mély vallásossága áthatotta az egész életét. Székely János – megyéspüspök: “Szeretett templomoknak festeni, az oladi zárdatemplomban a keresztút stációi tőle vannak, Ferences-templomban ő festette IV. Károlynak, Boldog Batthyányi-Strattmann László képeit, 12 képet Szent Erzsébetről, vannak képei a püspöki palotában, az egyik legszebb szerintem ott van, II. János Pál pápáról egy szerintem zseniálisan jó portré, Teréz anyáról, keresztre feszítés, Péter meghívása, vannak képei a könyvtárunkban, nayon hálásak vagyunk azért, hogy a művészete ennyire sokunk számára mutatja az Isten szépségét, a Világ szépségét, a szeretet titkát.”
Csonka Ernő életművének 18 darabja a Képtár tulajdona, ebből 15-öt maga a művész ajánlott fel a múzeumnak. Az új kötet akvarelljeit is bemutatja. A kiadvány mások mellett Torjay Valter és Merklin Tímea szerkesztő, valamint Koltay János grafikus munkája, a benne található képeket Benkő Sándor és Büki László fotóművészek bocsátották a kiadó rendelkezésére. A kétnyelvű kötet német fordítása az alsóőri Magyar Média- és Információs Központ igazgatója, Kelemen László önzetlen felajánlása volt.
