Ambíció és bátorság: Knebel Riza festőművész-fotográfus a Híres szombathelyi nők sorozatban

Knebel Riza keresztlánya, Elek Miklósné Kati néni is eljött a Fényérzék/Személyes című kiállítás terében tartott rendezvényre, így a Knebel család, köztük Riza emblematikus fotói is körülvettek minket, miközben beszélgettünk. Kati néni elmondta, hogy keresztanyjáék Erzsébet királyné utca 24. szám alatti házának a mai Fő térről volt a bejárata, a lakásuk ablakai azonban a Thököly utcára néztek. Az emeleten volt a sötétkamra, mellette az udvar felé csupa üvegfalú festő műterem, mert Riza gyakran festett is. Ahogy meséli, nagy társadalmi életet élt, gyakran fogadott vendégeket. Testvére, Márta zongoratanárnő volt, zeneiskolai tanártársaival szokott otthon házi koncerteket adni. Kati néni az ő hatásukra kezdett el anno hegedülni, zenekarban is játszott, fellépett nem egyszer itt a múzeumban.

Teljes szöveg: vaol.hu