Bemutatták dr. Glavanics Krisztina „A magyarországi horvátok színjátszása” című könyvét – 2024.06.29.

Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Könyvtárban mutatták be június 28-án dr. Glavanics Krisztina könyvét. „A magyarországi horvátok színjátszása” igazi hiánypótló mű – két nyelven.

Elsőként Farkas Csaba, a Szülőföld Kiadó vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Szalainé Bodor Edit, a könyvtár igazgatóhelyettese beszélt. Elmondta: az intézménynek mindig is fontos volt, és támogatta a kisebbségek ügyét. Örömét fejezte ki, hogy egy ilyen igényes, részletes művel gazdagodott s gyűjteményük. Dr. Lukács István, az ELTE egyetemi tanára megemlékezett a disszertáció keletkezéséről, történetéről, hiszen mozgalmas, változatos időszak volt ez. Nem hiányoztak a kihívások sem, ami nem is csoda, hiszen egyfajta „szűz területre” merészkedett a szerző. Törekvése azonban egy igazi hiánypótló művet eredményezett. Rámutatott: a színjátszás kiemelt szerepet tölt be az identitás terén is.

Dr. Virág Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem docense megállapította, hogy ez a könyv egy mérföldkő. Nagyon fontos szakmai kiadvány, ami megkerülhetetlen lesz a témát kutatóknak. Felöleli Magyarország teljes területét, részletesen foglalkozik az egyes régiók, horvát-lakta tájak kultúrájával, közösségeivel. Mert a színjátszás egyben közösségépítés is – és persze hagyományőrzés, beleértve a prózát, dalokat, zenét, népviseletet is. A Pécsi Horvát Színház éppúgy említésre kerül, mint a gradistyei horvátok előadásai, és megérthetjük, hogy az amatőr és a professzionális szint nem két egymástól elkülönülő végpont.

A szerző, Glavanics Krisztina (Narda polgármestere) meghatottan mondott köszönetet tanárainak, segítőinek, és a megjelenteknek is. Nem titkolta a nehézségeket sem, de tény: a végeredményért megérte a sok befektetett munka, idő, energia. „A magyarországi horvátok színjátszása” több mint 400 oldalas, két nyelven olvasható, nagyon szép kivitelű könyv – mindenkinek ajánlott, aki a téma után érdeklődik.

 

 

 

 

 

Fotó: Cseh Gábor

https://www.vaol.hu/helyi-kozelet/2024/06/bemutattak-dr-glavanics-krisztina-a-magyarorszagi-horvatok-szinjatszasa-cimu-konyvet