Pusztuló emlékek az ismerős tájban – megnyílt Biczó Antal legújabb kiállítása a Berzsenyi könyvtárban 2025.05.08.

Vasi és zalai tájban málló vakolatú házak, a szebb napokra emlékező nemesnépi ablak elé harsány-sárgán, nem törődve a pusztulással, körtét termő ág hajol. Velemi csermelyek, a Pinka vizén sodródó falevelek, a vízpart kusza ágai – a Berzsenyi könyvtár kiállítótermében ismerősen veszik körbe a belépőt Biczó Antal legújabb kiállításának fekete-fehér és színes, komputergrafikával készült képei.

A címek nagyrészt településnevek: Velemér, Őriszentpéter, Kőszeg, Vaskeresztes, Szaknyér, Magyarszombatfa, Csöde, Nemesnép, a határvidék természeti élményeit és pusztuló építészeti emlékeit örökítik meg az alkotások.
A természetet, mely mintha részvéttel ölelné körül az ember építette pusztulót, elillanót, szépet, festőit – ami csöppet sem tragikusan, sokkal inkább méltósággal viseli sorsát –, a befogadóban némi jóleső nosztalgiát keltve, ami jelen esetben nem más, mint a bizonyos szárnyas idő felett való merengés.

A csütörtöki megnyitón dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató köszöntötte elsőként a megjelenteket, méltatva Biczó Antal művészi pályáját (a képzőművészről EBBEN A CIKKBEN olvashat), a kiállítást Kozma Gábor közíró nyitotta meg.

Minden kiállítás a kultúra ünnepe, fogalmazott, ilyen ünnepekre pedig nagy szükség van manapság, hogy ellensúlyozzák a civilizációs óceán mélyéről feltörő szemetet. Csak a kultúra tudja megállítani a civilizáció hanyatlását, hangsúlyozta.
Kozma a kiállítás egy-egy alkotásáról is szólt: a képről, melynek pusztuló épülete kilátástalan harcával az Őrség hanyatlásának szimbólumává vált (a ház ma már nem áll), beszélt a pusztulás szépségét, a lepergő festék, a málló vakolat, a porló deszka festőiségét megragadókról. Szólt a nyári zivatarfelhőt ábrázolóról, mely éppannyira játékos, mint fenyegető, méltatta a Pinka határfolyó történelmi jelentőségét is sejtető alkotást – mert Biczó a képeivel másik dimenziót teremt.

A HATÁRTALANUL kiállítás anyaga legutóbb tavaly, Vasszécsenyben, a Pungor Ernő Művelődési Házban volt megtekinthető, s abból az anyagból válogat, mely a 2019-es Határtalanul című kötetben jelent meg Dobosi Valéria költőnő és Devecsery László költő verseinek kíséretében.

A tárlatmegnyitón Dobosi Valéria saját, Halálos szimbiózis című versét és Devecsery László (aki betegsége miatt nem tudott részt venni az eseményen) Kősziget című művét mondta el.
Biczó Antal kiállítása május 30-ig tekinthető meg a Berzsenyi könyvtár nyitvatartási idejében.
https://www.savariaforum.hu/rovat/pusztulo-emlekek-az-ismeros-tajban–megnyilt-biczo-antal-legujabb-kiallitasa-a-berzsenyi-konyvtarban
