A kristálylepke

Vajon érezte-e már az olvasó egy találkozás kapcsán, hogy ezer éve ismeri azt az embert? Vagy éppen ellenkezőleg: érezte-e hirtelen, megmagyarázhatatlanul, hogy rossz érzés fogja el a találkozás pillanatában? A kristálylepke egy múltbeli és egy jövőbeli idősíkot állít egymás mellé, ahol a több száz éves szakadék ellenére, mégis kísértetiesen hasonló szereplőkkel és helyzetekkel találkozunk. Igaz lenne, hogy csak újra és újra éljük életünk történéseit, akár ugyanazokkal a személyekkel, amíg „meg nem tanuljuk a leckét”? Igaz-e a karma törvénye? Az életünk valójában csak színpad és háttér tapasztalásainkhoz? A regényben egy középkorú, XIX. századi londoni író és egy XXII. századi fiatal nő sorsa közt vonódnak olyan párhuzamok, amelyek messze meghaladják a véletlen határait. Előkerülnek hasonló tulajdonságokkal rendelkező családtagjaik, vagy meg kell vívniuk ugyanazokat a harcokat, amelyek elől évszázadokkal ezelőtt megfutamodtak. Eközben élik az életüket, szerelembe esnek, vagy éppen önmagukkal harcolnak; megtanulnak kiállni önmagukért vagy felelősséget vállalni. Rádöbbennek, hogy amikor a fizikai világunk korlátait elérjük, és meghaladjuk azt, akkor tárul fel emberi mivoltunk valódi arca. A transzcendens tapasztalatok emberi létezésüket eddig nem ismert dimenziókba repítik, és ezáltal megtapasztalják létük valódi okát és célját.
„Ami igazán számít, az az intuíció.” – Albert Einstein