Értékes óráink
9.500Ft
Öreg városaink – sokszor a tárgyi emlékek nagy becsben tartásának, máskor az örök megújulásnak zászlaja alatt – időről időre seregszemlét tartanak, felmérvén, hogy kultúrájuk mely érdemekben határozta és mérette meg magát az előző évszázadok során. A tárgykultúra bemutatásának egyik leghálásabb területe az óratörténet felidézése. Az óra maga központi helyet foglal el ezeken a kiállításokon, ezekben a tanulmányokban, aminthogy szerepe kiemelkedő volt az egyes korok köz- és magánéletében, ugyan úgy, mint elhelyezkedése mindennapi környezetünkben. Szombathely városa kiemelt megbecsüléssel fordult a múlt évszázadban az itt őrzött régi magyar órák emlékanyagához, ugyanakkor számon tartotta és időnként összegezte is, bemutatta és méltatta a megyénkben található jelesebb, műtörténeti szempontból jelentős egyéb óratörténeti emlékanyagot is. Az album széles és színes válogatást nyújt a legjelesebb, egyedi készítésű órákról részletes tárgy- és óratörténeti leírásokkal, a méretek megjelölésével, óratörténeti eseményeinek teljes körű bemutatásában és az mostanáig nem ismert mesterek és mesterművek széles körű feltárásával.
További információk
Szerző | Balló László |
---|---|
Megjelenési időpont | 2019. november |
Kiadó | Szülőföld Könyvkiadó |
Műfaj | album |
ISBN | 978-615-5847-88-2 |
Nyelv | magyar |
Kötés | keménytábla |
Formátum (szélesség - magasság) mm | 210×297 |
Illusztráció | képes |
Terjedelem | 336 oldal |