Gülü és Lülü

Menni vagy nem menni? Kiben ne merült volna fel ez a kérdés, még akkor is, ha történetesen a lehető legtökéletesebb környezetben élheti életét? Mindenkit hajt a kíváncsiság, és ha ehhez elég bátrak vagyunk, akkor bizony változatos kalandokban lehet részünk. Baley Endre tízedik, ezúttal ismét gyermekeknek szóló könyvének főhősei Gülü és Lülü, a két bolhatestvér békésen éldegélnek egy kis faluban. Igaz, az ő békés életük meglehetősen zavaró azon jószágoknak, akiknek a bundájába belefészkelik magukat, de ez a lényegen, hogy ők jól érzik magukat, semmit sem változtat. Ám az idill is unalmassá válhat egy idő után, és nem történik ez másként a két testvérrel sem, akik közül Gülü a bátrabb, míg Lülü jóval megfontoltabb. Egy nap aztán Gülü meggyőzi testvérét, hogy végre elinduljanak világot látni. Utazásuk első közlekedési eszköze Bundás, a kutya. Vele egészen az udvar kerítéséig jutnak, majd átszállnak Kormosra, a macskára, és már a mezőn is vannak, ahol csak ki kell várni, hogy egy, négylábú „távolsági” járatra felszállhassanak. Gülü és Lülü kalandjai ebben a könyvben egy cirkuszban teljesednek ki. A sok-sok humorral, izgalommal teli történetben megismerhetjük egy vándorcirkusz életét, és kiderül, az is, igaz-e a közmondás, mindenütt jó, de legjobb otthon. Az író gyermekek számára írt meséjében azonban a felnőttek is magukra ismerhetnek. Kalandvágyó énünk vitáit olvashatjuk a kockázatot kerülő, megszokott környezetében magát komfortosnak érző másik énünkkel a Gülü és Lülü közötti párbeszédekben. A kérdésre pedig, hogy menni vagy nem menni ki-ki habitusa szerint adja meg a választ, de az biztos, egy kaland százat csinál. De vajon mi lesz a századik után?