Hegyháti krónikák 3.

4.990Ft

A Hegyháti Krónikák 3. kötete tovább boncolgatja a csodálatos Vasi Hegyhát történetét, de nem csak azt. A kötetben szereplő novellák, kisregények többsége szól e környék múltjának kisebb, vagy nagyobb jelentőségű eseményeiről. Bemutatja a helyi haramiák, itteni nevükön a „menősök”, nem túl dicső dolgait, egy elfelejtett török támadást, az igazságos Mátyás halála utáni zűrzavaros időket, a napóleoni háborúk alig ismert hőseit, a szabadságharcok fény és árnyék oldalát, apróbb csetepatékat és életeket meghatározó tragédiákat. Ahol lehetett, megörökítette a környéken beszélt, egyre inkább kiavuló tájszólást is. A kötet második felében egy kicsit elhagyjuk a Hegyhátat és visszamegyünk, kirándulunk a Vasi-dombságra meg a Rába völgyébe.

Induljunk el az emlékek országútján, ahol szembe jön majd velünk Béri Balogh Ádám kuruc brigadéros, Vidos József, a vasi nemzetőrök parancsnoka, a tragikus sorsú miniszterelnök, Batthyány Lajos, Gerse pap, a színpadi szerzővé előlépett gersei jegyző Mauer Alfonz, a szinte már ismerős Szabó Lajos tanító úr, Gerse és a „nyakas” Karátföld néhány lakója. Ha integetnek, nem kell csodálkozni. Ismerjük már egymást!

Kategória:

További információk

Szerző

Pintér György

Kiadó

Szülőföld Könyvkiadó

ISBN

978-963-668-015-2

Formátum (szélesség - magasság) mm

165×235

Illusztráció

illusztrált

Kötés

füles puhatábla

Megjelenési időpont

2024. május

Műfaj

történelmi regény

Nyelv

magyar

Terjedelem

336 oldal