Ködbevesző múlt

Ahogy korosodik valaki, annál többet időznek gondolatai a régmúlt idők emlékeinél. Felidéződnek a visszahozhatatlannak tűnő képek. Az ember aztán megpróbálja – a múlt ködén keresztül, sok tapasztalattal a háta mögött – a mai kor felfogása szerint, a mai gondolkodásmóddal összehasonlítva, értékelni az évtizedekkel korábbi történéseket. Az elvesztett első világháborút követő zűrzavart, az 1919-ben uralomra jutott kommunisták véres errorhadjáratát, a következett a vandál román megszállást. Ezt tetőzte be az 1920-as könyörtelen trianoni békediktátum, mely darabokra szaggatta a Kárpátok által övezett Nagy-Magyarországot. Még fel sem ocsúdott az ország a veszteség okozta kábulatból, amikor kitört az 1929-1933-as gazdasági világválság. Ez aztán az ország lakosságát végképpen hihetetlen – a mai ember számára elképzelhetetlen -, szinte kilátástalan nyomorba taszította. Folytathatnánk a 40-es, az 50-es évek történéseivel, nagy izgalommal. Annyit azonban biztosan tudok, hogy az én gyermekkoromban – még ha valaki nem is volt mélyen vallásos – a lelkiismeret erkölcsi tartást adott az embereknek. A Tízparancsolatot nem kellett feltétlenül az állam erőszakszerveinek betartatni.
És nem volt szégyen a munka. Akkoriban – a mai ember számára elképzelhetetlenül nagy munkanélküliség nyomasztó körülményei között – a tanult, állástalan emberek sem szégyellték megfogni a lapát nyelét, utcát söpörni, netán tolni a talicskát, húzni a kiskocsit, ha azzal becsületesen megkereshették azt a kis pénzt, amivel a holnapba vetett reménységüket hosszabbíthatták meg…